November 25: A nők elleni erőszak világnapja

Ma van a nők elleni erőszak megszüntetésének napja. Én a magam részéről, csak elviccelődnék ennek a napnak a jelentőségével, ha nem tudnám, hogy ez milyen sok nőt érint. Nemcsak a harmadik világ asszonyait, vagy a közel keleten, hanem itt Európában, és itt a barátnőim körében is. Elviccelődnék, mert heves vérmérsékletemből adódóan, hamarabb ütök meg egy férfit, mint ő engem. Csakhogy mint tudjuk, az erőszak, nemcsak fizikai bántalmazást jelent, hanem olyan hosszú időn át tartó, testi fölényből származó elnyomást is, ami az alapvető emberi jogokat sérti. Ilyen jog a szólás szabadság és az önrendelkezés joga. Nem a pofon, és nem az "asszonynak a konyhában a helye" nevű téveszmék jelentik a bajok forrását. Ezek csak következmények. Nem. A baj az, hogy vannak férfiak, akik nem akarnak megdolgozni a tiszteletért. Csak meg akarják kapni. Olyan alanyi jogon, aminek értelme mára már eltűnt. Ők maguk ásták alá. Egyrészt azzal, hogy mivel mára megszűntek a valódi férfias kihívások, egyesek nem is kerestek újakat. Nem kerestek, nem találtak, de a megküzdés utáni jutalomról nem akartak lemondani. Pedig, a karba tett kezek után, nem járnak előjogok. Másrészt azért, mert aki belül veszít az erejéből, és kívül szeretné pótolni, az méltán nevetséges. Különben mindegy is, hogy miért nem akarnak megdolgozni a tiszteletért. A lényeg az, hogy ezek a férfiak a belátás nélküli tengődésben, ha nem ütnének egyet valakin, akkor siralmasságuk rögtön felszínre kerülne. Ez viszont egy ilyen férfinek tragédia. Méltán lódulnak ilyenkor kezei, szavai, és válik nyugtalanítóvá a jelenlétük. Megelőlegezett férfi erejükről ilyenkor derül ki, hogy csupán csak látszat.  Ükapáik szerezte, már nem érvényes, hamis útlevél. Amikor a nők elleni erőszakról szólok, akkor ilyen férfiak ellen szólok. És szólnak az igazi férfiak is. Szólnak, hiszen az ilyen alakok árnyai szennyezik be a férfit is, mint a nő támaszát és védelmezőjét.