első helyzetfelállításom. Állok a problémakör egyre homályosuló megoldásterében, és nem tudok mozdulni benne. Sem szóval, sem cselekedettel nem tudok létjogúságot szerezni más érzelemnek.Torok, gyomor, ökölbe morzsolt kézfej. Két olyan időszak van, amikor a szorongás ellen nincsen védelmem: ébredés után és elalvás előtt. Amikor be vagy kilibbenek a nappal fényeiből. Amikor távol vagyok az események védő burkától, és az álom jótékony masszájától. A fehér és fekete határán. Én szürke csíknak hívom ezt az időszakot. Ilyenkor nem segít a jó gondolat sem. A kinyújtott kéz, a direkt öröm beszállítótól, csak bosszant.Nem akarom a szerelem és az odafigyelés intra vénáján keresztül sem. A szorongásom kiszámíthatatlan. Van olyan, hogy lehetne, szinte számítok is rá, hiszen elvesztettem a pénztárcámat, és ma megint szembe jött velem az alkalmatlanságom. Kiderült semmire lenyugvó, és semmire fel kelő lettem, most, hogy jobban körül néztem. Olyan célok felett zaklatom magam, amelynek első lépéseiben máris összeakadtak a lábaim. Így féllábon állok a napos oldalon. Várva, hogy 
rám zúduljon. A szorongás a szürke csík a homlokom mögött. Ami néha jó időkben visszahúzodik és nem lóg a szemembe, vagy mondhatnám úgy is, hogy lelohad, mint egy kipihenést megélt gyulladás. Az ígéretet hordozza arra, hogy a kinyíló ajtó mögött újabb ajtók vannak. Hogy nem érhetsz a lélekhámozás végére, mert mindenhol ugyanaz a szívszorongató egy helybe toporgás. Mint akit mindig az adott pillanathoz kötöztek. Amikor szorongok, akkor a lényegtelent a lényeges helyébe állítom. A nem létet választom az élet helyett. Hiszen, ami lényeges az az
ember sajátja, el nem veszítheti. Nem lehet a biztonság keretei közé
szorulva apadásra, mocsarasodásra kényszerítve nagy lélegzetű életet élni. Amikor szorongok poshadok és remegek és gügyögök elrettenve. Amikor áramolni tudok, engedni és elfogadni, akkor a lüktetés felszívja a szorongásomat. Szorongani, egyenlő azzal, hogy kibillenten élsz. Félre billent fejjel, vagy inkább félelemre billent fejjel. Mintha folyton arra kellene készülni, hogy eltalál valami. Nem is, nem is . Tudod, hogy eltalál. Igazából ennyi erővel
jobb is lenne nem hajolni sehová csak állni megrekedten, de egyenes derékkal. A szorongás megoldatlan félelemhalmaz. Még csak nem is kell söpörni sehová, elég ha valami miatt nincs idő, hely, energia a szembenézésre. Vagy ha a szembenézés nagyon nehéz, esetleg egyedül nem is elbírható. Így ottmarad az ember a szembenézetlenségeivel, mint egy halom kifizetetlen számlával. Félelem egy olyan magatartásforma, ami szorongásban csúcsosodik ki. Nem hiszem, hogy jobb félni, mint megijedni. Hiszem, hogy félni nem jelent felkészültséget, és nem segít kikerülni a félelem tárgyát. Sőt mintha azt be is vonzaná.A jobb félni azt suttogja, hogy rettegj, és szorongj. Élj úgy, hogy lesben állsz 
nemcsak a világgal szemben, hanem önmagaddal szemben is. A dolgokra a felkészülést azzal intézi el, hogy alacsony tartományban tartja az energia szintedet. Majd, amikor meg kell oldani a feladatot, akkor nagyot csodálkozik, hogy nem maradt rá energiád. A szürke sávban a nappal és éjszaka határán most mosolyt ültetek a szorongás helyén, hátha......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése