December 31: Az év utolsó napja

A mai nap a Gergely-naptár utolsó napja. Ez a nap, számos hiedelmet vont maga köré. Mágikus erejét a néphit szerint, érdemes felhasználni jövendőmondásokra, és fogadalmak megtételére. Régen a hajadonok gombóc főzéssel, ólom vagy gyertya öntéssel tudakozódtak jövendőbelijük neve, foglalkozása után. A gombócokba kis cetlikre írták a potenciális jelöltek nevét. Amelyik gombóc leghamarabb feljött az rejtette a férj nevét. Gyertya és ólom öntéskor a szétterülő minta alakzataiból jósoltak.Ilyenkor helye volt a fantáziálásnak és belemagyarázásnak. Volt aki férfi nadrágot vagy megevett almának a csutkáját rejtette párnája alá, hogy megálmodja ki lesz a vőlegénye. Ha pedig az egész napi böjtölés után sótlan pogácsát sütöttek és azt elfogyasztották, álmukban biztosan megjelent a várva várt igazi. Szilveszterkor fontos szerepe van az éjféli zajkeltésnek, amit manapság a hangos mulatozás helyettesít. Régen azért keltették a zajt, hogy mindenki felébredjen, és az újesztendőben szorgalmasan dolgozzon, másrészt, hogy a nyáj az újév beköszöntekor a másik oldalára forduljon. Ekkor ugyanis bízni lehetett az egészséges szaporulatban. Ezért aztán a nagyobb fiúk végigjárták a házakat, és kolompolással, ostor durrogtatással riasztották fel a háziakat és az állatokat. Valaha ezen a napon harangok kongatásával üldözték el a démonokat, és a gonosz szellemeket. A néphit szerint, a rosszat még az újév kezdete előtt el kellett üldözni. Használjuk ezt a külső erőt mi is arra, hogy a saját démonainkkal megküzdjünk, azokat elűzve megtisztuljunk, annál is inkább, mert e nap szomszédja, január elseje az újhold erejét hordozza ebben az évben. Ilyenkor minden könnyebben megfogalmazható és megígérhető, mert könnyen betartható és megvalósítható. Mindannyiatoknak jó időtöltést a mai napon, és sikeres újévkezdést a boldogság erejével átitatva. 

December 24: a Nyilas havát jelzi

Ma van minden idők legszentebb napja. A lélekegységéé. A nap, amikor a hang felfakad és egy új lehelet mellénk szegődik. Olyan tegnapok holnapja, ahol békére lelhetünk. A várva várt eljövetel beteljesülése. A szeretet megélésének szent ideje, és minden olyan átéléseké, amiben másokat is a szeretet fele terelhetünk. Karácsony. Minden eddigi nap, csak ennek a napnak a fényében értelmezhető. Krisztus születhet ma bennünk. A szellemi ember. Olyan, aki még tegnap nem voltál. Olyan aki már azért él, mert újra megszülethetett. Maga a fény, mert teret nyert önmagában. Akinek nem kell magyarázkodni, nyugtalankodni, nyüzsögni és szomorkodni. Olyan, aki a várakozást, minden elvárást félre söpörve, beteljesítette. Olyan, aki az örömmel is eltudja mesélni önmagát. Akinek a boldogság a bőre alatt van, és ezt minden visszatükrözi: a gyertyalángja, a csillámpor, a fényszóró és a többi ember mosolya. A fények és az árnyékok eme tökéletes egyensúlyában, mi magunk is kiegyenlítődünk. Túl jón és rosszon együtt lüktethetünk minden idők minden emberével, aki velünk együtt most részesül a létben. A szívünk már nem a torkunkban dobog, hanem a helyén. Azokkal vagyunk, akikkel lenni szeretnénk, mégha nem is fizikailag, mégha nem is ugyanazon a húron, mégha nem is minden percben a szeretetben. De velük vagyunk az érzés telítettségében. A mindennapok zavargásai takarékon égnek, túlkapásaink elmosódtak, nehezteléseink súlytalanok, vágyaink már nem a mieink. Odaadtuk a többiek vágyaiért, mosolyáért, lángoló örömeiért. A szó, ami eddig a torkomban tartotta a szívemet, most nekem is a helyére kerül. Kívánom nektek emberek, férfiak és asszonyok, hogy ezen a napon ti is teret nyerjetek magatokban. Legyetek hírvivői annak a boldogságnak, amit a várakozással megérdemeltetek, és a szeretetben megkaptatok. Áldott karácsonyt.

December 23: a Skorpió havát jelzi

Így, a karácsonyi ünnep kör utolsó száz méterén nehezebb, feszültebb napod lehet. A saját természetünk sötétebb oldala többször is felüthette fejét ebben a várakozással terhelt és áldott időszakban, de ma ez elérheti csúcspontját. Mára kiderülnek hiányosságok, szembejöhet velünk a fáradtság lustaság formájában, és kiütközhetnek rajtunk régi sérelmek, bántások, fájdalmak. Ilyen korra már készen kell lennünk mindennel, amihez a külvilág a feltétel. Ezt a napot úgy lehet a legteljesebben megélni, ha a szemünket többször becsukjuk,  fejünket lehajtjuk és a gerincünk egyenes. A szem becsukásához bizalom kell, és az a képesség, hogy elhiggyük nem kell mindennek tökéletesnek lennie. A szekrény tetején lehet áll egy kis por, és talán még por cicák is kergetőznek az előszoba ajtaja körül, de ma ez már nem lényeges. Szemet hunyhatunk.A fej lehajtásához alázat kell, és annak felismerése, hogy nálunk hatalmasabb összefüggések nem feltétlenül az ész segítségével felfoghatóak. Főhajtás illeti a nálunk tapasztaltabb embereket, erőket és hagyományokat. A gerinc egyenessége nem merevségében, hanem pontosan rugalmasságában rejlik. Olyan képesség aminek megszerzése bizonyos előfeltételeket kíván. Olyan apákat és anyákat, ezek hiányában, vagy velük együtt olyan példaképeket, mestereket, barátokat akik megtartanak elhajlásainkban és felemeltek, amikor összeroggyantunk volna. Ezt a pózt azért is érdemes felvenni, hogy becsatlakozhassunk egy olyan egységes áramkörbe, ahol a dolgok természetüktől fogva elrendezésben vannak, és ahol az lát aki befele néz, és az bír hatalommal, aki szolgálni tud.

Advent negyedik vasárnapja

A mai napon kerül meggyújtásra a régi hagyományok fehér gyertyája, és a liturgikus lila gyertya. Ez az év legmélyebb napja, és ezen a legsötétebb napon születik meg a fény. A téli napfordulása a fény fele fordulás is egyben. Talán nem véletlen, hogy ez a harmónia megteremtésének napja. Hol máshol is kellene megteremteni ezt, hanem ott ahol nincsen. A gödör alján. Fura szó a harmonia, mert bár mindannyian átéltük már (ha máshol nem akkor az anyaméhben), mégis állandóan keressük. Nem is tudok semmi másról, ami ennyire illékony lenne, úgy, hogy közben fő törekvésünk részét képezi. A harmónia számomra egy olyan átélés, amiben a dolgok egymáshoz tudnak igazodni. A hangok egybecsengenek. Bármilyen távol is volt addig több dolog, több ember, több érzés, a harmóniában átölelik egymást. Ez a mai nap lehetősége és feladata is egyben. A nem összeillőket összeilleszteni egy történet kapcsán, ahol az érzések még bennünk is ambivalensek. Nekem vannak ilyen történeteim. Nemcsak a múltban, hanem a jelenben is. Ilyen történetek felelevenítése kapcsán is ömlesztve vannak az hangulatok, mint a fa alatt a szaloncukor. Szétválogatásuk néha csak egy pillanat. Egy villanással segíthet egy új élmény, vagy egy jó beszélgetés. Máskor meg az ember csak ide oda rakosgatja, és nem tudja rendesen a saját élete fájára felilleszteni őket. A karácsony tehát harmonia teremtés. A tevékenységek szimbolikus jelentést kapnak. A kitakarítás a lelki lomtalanítás megfelelője, a gyertyagyújtások a remény lángjai. A karácsonyi fa az életnek fája, míg a díszek és maga a diszítési folyamat az ember törekvése, hogy minden érzelmet, anyagi tárgyat és eseményt a szellemi fejlődés irányába fordítson. Harmoniát teremtve a fennt és a lent között, a kint és a bent között. Kibékülés és adóságrendezés, mérlegelés és esztétikum. A mai nap ha lehetséges, akkor legyen a művészeteké is. Táncoljuk körbe legalább gondolatban az életfát, és énekeljük el tiszta szívből a karácsony énekeit, hogy a mennyből az angyal eljöhessen mihozzánk is.

December 22: a Mérleg havát jelzi

A mai napon kerül meggyújtásra a régi hagyományok fehér gyertyája és a liturgikus lila gyertya. Ez az év legmélyebb napja, és ezen a legsötétebb napon születik meg a fény. A téli napfordulása a fény fele fordulás is egyben. Talán nem véletlen, hogy ez a harmónia megteremtésének napja. Hol máshol is kellene megteremteni ezt, hanem ott ahol nincsen. A gödör alján. Fura szó a harmonia, mert bár mindannyian átéltük már (ha máshol nem akkor az anyaméhben),mégis állandóan keressük. Nem is tudok semmi másról, ami ennyire illékony lenne, úgy, hogy közben fő törekvésünk részét képezi. A harmónia számomra egy olyan átélés, amiben a dolgok egymáshoz tudnak igazodni. A hangok egybecsengenek. Bármilyen távol is volt addig több dolog, több ember, több érzés, a harmóniában átölelik egymást. Ez a mai nap lehetősége és feladata is egyben. A nem összeillőket összeilleszteni egy történet kapcsán, ahol az érzések még bennünk is ambivalensek. Nekem vannak ilyen történeteim. Nemcsak a múltban, hanem a jelenben is.  Ilyen történetek felelevenítése kapcsán is ömlesztve vannak az hangulatok, mint a fa alatt a szaloncukor. Szétválogatásuk néha csak egy pillanat. Egy villanással segíthet egy új élmény, vagy egy jó beszélgetés. Máskor meg az ember csak ide oda rakosgatja, és nem tudja rendesen a saját élete fájára felilleszteni őket. A karácsony tehát harmonia teremtés. A tevékenységek szimbolikus jelentést kapnak. A kitakarítás a lelki lomtalanítás megfelelője, a gyertyagyújtások a remény lángjai. A karácsonyi fa az életnek fája, míg a díszek és maga a diszítési folyamat az ember törekvése, hogy minden érzelmet, anyagi tárgyat és eseményt a szellemi fejlődés irányába fordítson. Harmoniát teremtve a fennt és a lent között, a kint és a bent között. Kibékülés és adóságrendezés, mérlegelés és esztétikum. A mai nap ha lehetséges, akkor legyen a művészeteké is. Táncoljuk körbe legalább gondolatban az életfát, és énekeljük el tiszta szívből a karácsony énekeit, hogy a mennyből az angyal eljöhessen mihozzánk is.

December 21: a Szűz havát jelzi

 A mai nap mantrája lehetne, hogy amint vetünk úgy aratunk. Ahogy munkálkodunk, úgy alkotódunk mi magunk is. Mert amink van, csak azzal büszkélkedhetünk. Amihez nem ért oda a lelkünk, az nem lehet a miénk. Ebben az értelemben érdekes feltenni azt a kérdést, hogy mi is az ami a miénk? A testünk. A ruhánk. Az emlékeink. A tárgyaink, alkotó sokaságban. Ételünk. Érzelmeink. Lakhelyünk a túléléshez. Jó esetben élnek a szüleink és van testvérünk, esetleg párunk és gyerekeink. Még jobb esetben barátaink. Olyan emberek, akik az ellazulás élménye mellett a teljes elfogadást kapják, adják. Nem elhanyagolható, hogy a csak ránk jellemző életünket gondolataink fűszerezik, érzéseink alakítják. Elvetjük ezeket a gondolatokat, érzelmeink földjébe, aztán tettek és következmények révén learatjuk. Van amikor csak rutinból dobjuk a gondolat magot, van amikor fájdalomból, sérelemből, haragból. Ha jó az érzelmeink táptalaja, akkor az ilyen magok is hasznunkra fejlődhetnek, hiszen sok negatív érzelem óriási energiát tárol, aminek meg lehet a maga helye és ideje. Ha egy nő akit bántalmaznak, a haragvó gondolatait jó helyre veti, akkor erőt fejleszthet ahhoz hogy egyszer csak tovább tudjon lépni. De minden nagy lépés apró lépésekből áll. (Az elefánt is nagy állat, de meglehet enni apránként). Ezek a lépések napi lebontásban nagyon fontosak. Mert ha azt tervezzük, hogy szilveszterre gyönyörűen fogunk kinézni, ez csak akkor lehetséges napi feladatok elvégzése nélkül, ha már ma is kifogástalanul nézünk ki. A mai nap a szűz jegyének megfelelően az apró dolgok istenének óvó karjai közt fekszik. Ma a kitűzött céljaink körül kell munkálkodnunk. Olyasmiket lesz esetleg erőnk elvégezni, amit már régóta halogattunk. A lakás karácsonyi díszbe öltöztetésével, a díszek és ajándékok megalkotásával alkotódjunk mi is teljesé. Vessük a magját a szeretetnek, hogy aratáskor  beérett lelkünkre büszkék lehessünk.

December 20: az Oroszlán havát jelzi

A mai napon, úgy ébredhetsz, mint egy túlélő. Jó esetben megtelve megújult erőkkel, rosszabb esetben úgy, hogy már a második kávé van a kezedben. Bárhogyan is legyen, a mai nap erejét és erőtlenségét is a saját öntudatod feltérképezésére fordítsd. Ki vagy, és miért, és mi van, ha mégse, és mi van, ha úgyse? Figyeld meg a gondolatokat amiket magadról forgatsz a fejedben. Kinek érzed magad? Ahogyan érzed, azt az érzést ki keltette először benned? Talán apád, talán egy barát, talán a párod, hangján szidod magad.Talán édesanyád címkézett valamilyennek. Talán lustának. Ezért állandóan te is pattanva ébredsz, vagy pont azért heverészel lelkiismeret furdalással az ágyad szélén? Bárhogyan is legyen, az tény, hogy nagyon sok elavult és igazságtalan információt hurcolunk magunkkal nap mint nap. Magunkról, másoktól. Öntudatlanul is úgy cselekedve, hogy ezt az infót beigazoljuk. Mint a jó kislányok. Mert ami igaz, az igaz: aludnék én délig, tehát igazán lusta a természetem. Az evésről ne is beszéljünk, a torkosság bűnében sem először esnék. És...mi tagadás loptam is, verekedtem is. Nem beszélve a hazugságról, és a többi furdalásokról.Talán mára már nevetséges, de egykor érzelmekkel feltöltött hamisságok ezek.Torkosság? Irigység? Hazugság? Csalások? A legnagyobb csalást azok követték el, akik elhitették velünk, hogy bármilyeneknek is lennünk kell ahhoz, hogy szerethetőek legyünk.Ahhoz, hogy elfogadásba részesüljünk nem kell tenni. Főleg nem elvárások mentén. Elfogadás és elvárás között, vajon valaha is lehet egyenes karú a mérleg?. Megfelelhetünk mi bármikor is ? Hiszen még mi magunk sem tudnánk megfogalmazni, hogy mit várnánk el másoktól. Mit is várhatnánk, mint hogy elvárásoktól mentesen maradékok nélkül az legyen aki. Ez a legtöbb amit mi is másoknak adhatunk: vagyok aki vagyok. Legyünk a pulzus, ami bennünk lüktet, mert ha igazán azok vagyunk, akkor soha nem zavarhatjuk meg a többiek pulzusát sem. Aki él, annak saját pulzusa van, akinek nincs saját pulzusa, az döntsétek el, hogy mi....De, mint mondtam, ma mint egy túlélő ébredhetsz...

December 19: a Rák havát jelzi

A mai nap a biztonságod megerősítésének napja. Első lépésben térképezd fel magadban, hogy milyen sebezhetőségek gyötörnek, amelyek elveszik, vagy elvehetik biztonság érzetedet. Lehet, hogy az ajtódat nem tudod zárni rendesen, vagy egy egér jár a lakásodban, ami napok óta belerágcsál a szemetesedbe. De az is lehet, hogy mindennap utánad leselkedik a szomszédasszony, vagy csak háttal kell ülnöd a munkahelyeden a bejárati ajtónak. Vannak olyan intézkedések, néha csak egy mozdulat, amelyek rögtön visszaadják védettségedet. Vannak azonban olyanok, amelyek a gondolkodásod megváltoztatását igénylik tőled. Adj teret ma a megérzésnek, és ha lehet emeld át a tudatos cselekvésbe. Biztosan ti is tapasztaltatok már olyat, hogy nincsen biztonság, és mégis minden rendben van. Ugrottunk és ott volt a mentőháló. Ez is mutatja, hogy a védtelenség érzését magadban kell körülbástyáznod, nem a külvilágban, hiszen a kinti falak csak elválasztanak az élet teljességének átélésétől. Mégis ha az életed olyan pontján vagy, ahol a rettegés mérgez és szorongatja a torkodat, egy dolgot biztosan tehetsz, és az az elengedés. Bele kell engedned magad a rettegésbe, vagyis abba, ami van, és most éppen a rettegés van. A valódi megmártózás majd felszínre dob, mert ahogyan Weöres mondja: "ha pokolra mész legmélyére térj, mert az már a menny, hisz minden körbeér". A mai napon engedj a rád telepedett negatív érzéseknek. Engedd át magadon mint egy olvasztó tégelyen. Éld meg a pokolra térést, mint egy alkímiai folyamatot. A beleengedés megszünteti a görcsöt és megsokszorozza az erődet. Kerülj ma közelebb a saját leblokkolt falaidhoz, amelynek építőkövei a megkövesedett érzelmeid. Kőműves Kelemennéként olyan várnak az alkotó elemei, amelyben csak akkor érzed majd jól magad, ha önkéntes és nem kényszer az érzelmi áldozat, amivel felépítetted.

December 18: az Ikrek havát jelzi

Ma ha teheted utazz, vagy gondold az emlékét az eddig megtett útjaidnak. Gondolatid milyen idegen helyeken barangolnak szívesen? Mi lenne ha megtennéd az első lépést a megvalósulásáért. Az apró lépések ideje van most. Igazából ez a nap a tanulásé. Ha megteheted kezdj bele egy új nyelv, vagy készség elsajátításának. Vagy vedd elő a régi tankönyveidet, és olvass bele az ismeretadó információk valamelyik gyűjteményébe.Játssz a régi hangszereden, amit már évek óta hanyagolsz. Teremts magadnak alkalmat a saját képzésedre, ma ugyanis mások nevelése nem várt akadályokba ütközhet. Emiatt, ez sajnos a kiborulások napja is lehet. Hajlamosak lehetünk a felületességre sokfajta értelmében is. Ezért a leghasznosabbnak tűnik ma senki mást, csak saját magunkat oktatni. Fokozott odafigyelést igényel ma minden tevékenység, mert félő, hogy vagy eltúlozzuk, vagy felületesen végezzük el. Az alapossággal lehetnek gondjaink az eddig rutinnal végzett munkáink során is. Ha elég erőt éreznénk az elmélkedésre, akkor ma tegyük a kételkedést és makacsságunkat a befele fordulás tárgyává...

December 17: a Bika havát jelzi

Ha lehetséges a mai napot szánd a szépség és bőség megélésére.Tartózkodj a természetben, vagy menj el egy kiállítás megnyitóra. Jobb híján vegyél egy lazító meleg fürdőt, nézz meg egy filmet. Ehhez a naphoz különösen ajánlom a Frida, Az eltűnt idő nyomában vagy Modigliani, esetleg Coco, című filmeket, amelyekben különösen nagy hangsúlyt fektettek az esztétikumra. Itt az ideje a karácsonyi díszek megalkotásának, de ma megsüthetjük a fára a mézes kalácsot is. Lényeg, hogy beleadjuk magunkat mindabba amit csinálunk, úgy hogy közben a környezetünket is széppé varázsoljuk. Az anyag bármilyen formája hordozhatja a szépség jegyeit. Adjuk ma meg a császárnak ami a császáré. a testnek, ami a testté. Igyekezz a benned levő hiúságra és lustaságra ma barátnőként tekinteni, aki elkísér vásárolni, és beül ma veled az étterembe. Ők lehetnek ma a feltöltő állomások, akik segítenek lábat lógatni ha túl pörögnél. Ma legyünk együtt a kedvesünkkel, és ha ez nem lehetséges, akkor csodáljuk a szépség milliónyi gazdagságát és variációit a körülöttünk levő emberekben.

December 16: a Kos havát jelzi

Ma az erő sokféle formájával találkozhatunk. Az agresszív megnyilvánulásoktól kezdve a totális erőtlenségig. Lehet, hogy olyan helyzetben sodródunk ,melyben látnunk kell a haragunkat, vagy a koncentrálatlan tengődésünket. Jelentkezhet egy küszöb őre élmény is,amikor a külső események tükrében felmérhetjük erőtartalékainkat.Ma legyünk koncentráltak, olyanok akik elvégzik a kitűzött feladatokat, és csak annyit vesznek ma tervbe, amennyinek a végére is érnek. Ügyelnünk kell az indulatokkal is, hiszen megzabolázásuk ugyan sok energiát igényel, viszont elengedésük beláthatatlan következményekkel jár. Az indulatok hasznos tüzelő anyagai lehetnek viszont annak a munkának, amit már régen halasztgatunk. Fektessük hát ezek szolgálatába. Ma ne legyünk türelmetlenek sem, ne igyekezzünk mindent azonnal, első indulatból megoldani. Nem utolsó sorban, legyünk szemfülesek a másokban keletkező negatív érzelmek kezelésében is, hiszen az erőszak minden formája, csak újabbat szül. Ilyen erőszak lehet egy gesztus is, amivel a másik szabadságában beletiporunk.De erőszak az a fajta jóindulat is, hogy szeretnénk ha a maga érdekében valaki valami nekünk tetsző dolgot elvégezne. Ez igaz magunkkal szemben is. Csak a tudatosság és szeretet egyvelege óvhat meg minket belső démonainktól is, akik különböző követelések formájában kívánják rendezni az életünket. Legyünk hát tudatosak, és ha választhatunk inkább válasszuk a szolgálatot, mint az uralkodást. Aki uralkodni akar, annak amúgy is meg kell tanulnia szolgálni.

Advent harmadik vasárnapja

Ma, a várakozás egyre erősödő felfokozottságában, meggyújtjuk az adventi koszorún a harmadik gyertyát. Ez a liturgikus hagyomány szerint nem a három lila közül az egyik, hanem a rózsaszín. Ez a vasárnap az örömvasárnapja. Az öröm színe ebben az értelmezésben pedig rózsaszín. A régebbi hagyományok szerint pedig a kék és piros gyertya után most éghet a fehér is.
"Aki nem találta meg az örömet, az valójában az Istent sem találta meg." -hangzik el az egyházi szövegben ezen a napon. Örömet találni, ha követtük az előző két hét kulcsszavait, már nem is lehet nehéz. A hála és elengedés után ugyanis megjelenik az emberben szinte automatikusan az öröm érzése is. Gaudete! Örvendjetek! Ezen a vasárnapon nem elgondolunk és kijavítunk valamit magunkban az elme segítségével, hanem zsigereinkből hagyjuk magunkat megfürdetni az öröm felszabadító erejében. Ez a szívben való lét segít olyan döntéseket is meghozni, amit fejben nem tudtunk megoldani. Ezen a napon olyan okosaknak kell lennünk, mint a természeti népek, vagy a növények. Ez az okosság nem a fejé, hanem a megszerzett zsigeri tapasztalaté. Ma gondolkodjunk a szívünkkel és érezzünk a fejünkkel. Örvendjük a lét korlátlan lehetőségeit, amiben van helye mindennek és mindenkinek.

December 15: a Halak havát jelzi

Halak havát jelzi, és ez az advent harmadik vasárnapja is. Ma meggyújtjuk az adventi koszorún a harmadik gyertyát, ami a liturgikus hagyomány szerint nem a három lila közül az egyik, hanem a rózsaszín. Ez a vasárnap az örömvasárnapja. Az öröm színe ebben az értelmezésben pedig rózsaszínű. A régebbi hagyományok szerint pedig a kék és piros gyertya után most éghet a fehér is."Aki nem találta meg az örömet, az valójában az Istent sem találta meg." hangzik el az egyházi szövegben ezen a napon. Örömet találni, ha követtük az előző két hét kulcsszavait, már nem is lehet nehéz. A hála és elengedés után ugyanis megjelenik az emberben szinte automatikusan az öröm érzései is. Gaudete! Örvendjetek! Ezen a vasárnapon nem elgondolunk és kijavítunk magunkban az elme segítségével valamit, hanem zsigereinkből hagyjuk magunkat megfürdetni az öröm felszabadító erejében. A Halak havának is ez a nem fejben, hanem szívben való lét a sajátja. Ezen a napon olyan okosaknak kell lennünk, mint a kígyó és olyan szelíd, mint a bárány. Ez az okosság nem a fejé, hanem a megszerzett zsigeri tapasztalaté. Ezen a napon jelentkezhet valaki az életünkben, akivel szemben ellenséges érzelmeket tápláltunk. Próbáljuk meg az ő szemével ránézni a helyzetre és megérezni, miért van szükségünk arra a tanításra, amit az ő jelenléte generál bennünk. Egyébként is, ha ma bármi kellemetlenség érne, keressük meg, hogy az mégis miért lehet a mi segítségünkre. Mivel könnyen elcsábíthatóak lehetünk ezen a napon, álljunk ki magunkért. Mindezt a belső meggyőződésünk előtérbe engedésével. Ma gondolkodjunk a szívünkkel és érezzünk a fejünkkel. Örvendjük a lét korlátlan lehetőségeit, amiben van helye mindennek és mindenkinek.

December14: a Vízöntő havát jelzi

Ma érdemes végiggondolni a jövő évi terveket, hiszen ez a január 21 és február 18 közötti időszak új időknek új szeleit fújja. Ezen a napon késztetést érezhetsz arra, hogy felelőtlenül nyilatkozz, fölöslegesen beszélj és esetleges szópárbajokat vívj. Meggondolatlanságaidat tarts ma nyugvóponton, légy inkább megfontolt és ha lehet hagyj egy kis időt magadnak mielőtt a feltett kérdésekre válaszolnál. Ez a nap inkább alkalmas a kézzel való munkára, az alkotásra, az anyagba merülésre, mint a szóbeliségre. Az ihletet ma az anyag szolgálatába állíthatod, gondolataidat formába öntheted.Késztetést érezhetsz arra, hogy emberekkel találkozz, ha ez így lenne tedd is meg, ne zárd el magad. Az önzetlenség és segítőkészség, ma visszhangra találhat a körülötted levő emberek hálájában. Igyekezz nyitottnak maradni, befogadónak, elfogadónak, olyannak akiből nyugalom és szeretet árad.

December 13: Bak havát jelzi

Luca nap. Érezni a lefagyott szürke ágakon a semmi lüktetését. Tizenkét nappal vagyunk karácsony előtt, a várakozásban. Néphagyományok számos emléke tanúsítja, hogy a régiek kitüntetett jelentőséget adtak az ezen a napon elvégzett feladatoknak. Talán mert régen ez a nap volt a téli évforduló. Talán mert a léleknek is van ideje, 12 szent éjszakája. Ki tudja. Tény, hogy szabályszerű rituális cselekvések sorát kezdték, aminek csúcspontja a 12-dik nap, vagyis a karácsony. Mintha Luca a karácsony hírnöke, az istenszülő asszony előfutára lenne. A lucaszék boszorkánylátó tulajdonsága is a rossz gondolatokkal terhelt nőket hívatott meglátni, akik a jó születésének akadályai lehetnek. A szék készítése is mintha a jövő tervezés külső munkálata lenne. Az elkövetkezendő év 12 hónapjának kicsinyített mása ez a tizenkét nap. A hagyományok szerint mindennap egy hónapnak felel meg, és ahogyan azt a napot töltjük, olyan lesz az életünk az adott hónapban. Igazából nem is annyira a konkrét történések, hanem az adott nap érzései mutatják a legjobban az adott hónapban uralkodó állatövi jegy rezgéseit. Így történhet, hogy maga Luca napja a Bak havát jelzi, vagyis az idei év december 21 és a jövő év január eleje közti időszakot. Jó ha ezt a napot böjttel indítjuk, miközben arra törekszünk, hogy az érzelmek síkján ne legyünk kemények és zordak. Tegyük le a haragunkat és az advent második hetének jegyében adjunk adományokat, engedjük el a számunkra fölöslegessé vált tárgyakat és érzelmeket.

Advent második vasárnapja

Ma a katolikus liturgia szerint meggyújtjuk a második lila gyertyánkat, a legrégebbi hagyományok szerint pedig a kék után a piros gyertyát. Ezen a héten a belső önvizsgálatban a mértékletességet tesszük nagyító alá. Ha az elmúlt héten a hálával foglalkoztunk, akkor beláthattuk, hogy sok olyan érzéssel, élménnyel,tárggyal rendelkezünk amelyek boldogságunk erejét növelhetik. Most számba vehetjük azokat is, amelyek a terhünkre vannak, és amelyek nélkül talán könnyebb lenne az életünk. Ez a hét a számvetésszerűségében a nagytakarításé, a kitisztításé, a megmerítkezésé. Ilyenkor jó megejteni a karácsony előtti nagyobb takarítást, sőt az esetleges lomtalanítást is. Át kell válogatnunk néha nemcsak a ruhatárunkat, hanem az élmények által szerzett érzéseinket is, hogy megismerjük magunkban a ragaszkodásunk természetét. Bármilyen rítus, ami ezt szolgálja, emlékeztethet valódi értékeinkre. Érték, ami a mérték. Amit értékesnek tartunk az mutatja meg a mértéket is, ami szerint az életünket igazgatjuk. Ezt a belső mércét nem árt néha felülvizsgálnunk szokásainkon, tárgyhasználatunkon keresztül is. A bátrabbak és türelmesebbek erőt kaphatnak ahhoz is, hogy olyan érzéseket is átvilágítsák magukban, amelyek kényszeresen hozzáragadtak egy egy múltbeli élményhez. A mértékletesség mentén érdemes őket is felülírni, akárcsak a napi ritmusunkhoz köthető lélekszomorító szokásainkat. Olyanokat, amelyek megtépázzák önbizalmunkat, elveszik örömteli szépségünket, megbetegítenek, és táskákat varrnak a szemeink alá. Mindenki a maga módján elvégezheti ezt az önvizsgálatot az év bármelyik napján. Ilyenkor csak annyi a könnyebbség, hogy az évkör pulzusára helyezkedve segítségünkre lehet a közös részvétel ereje.

Advent első vasárnapja

A várakozás első akkordja zendül meg ma. A tempóba kerül egy kis ütemszünet. A szavak közé, amelyekkel állandóan meséljük az életünket, kerül egy szóköz. A hangszereinket hangolja a borongó táj, a tűz pattogása, és dobbanó láb a küszöbön, ahogy piros arccal  hazaérkezünk. Az érzelmek most rajonganak értünk. Segítenek megfogalmazni, hogy miben is hiszünk valójában. Ilyenkor a külsőségek is megtámogathatnak, ha megfelelnek belső tartalmainknak. A pohár forralt bor, a gyertya lángja, a meleg szoba, a fűszerek illata, egy meleg fürdő....Ma készítjük el az adventi koszorút, négy gyertyával, ami egy régi hagyomány szerint, nem négy egyszínű, hanem egy kék, egy piros, egy fehér és egy lila. Elsőnek a kéket gyújtjuk meg, ő a behívás színe. A lenyugvás hangulatát idézi. Az adventi koszorú elkészítésénél jó ha figyelembe vesszük, hogy abból kell készülnie, ami személyes. Még ha készen vásárolunk is egyet, mert idő híján nem készíthetjük magunk, akkor is magunkra kell igazítanunk. Vagyis ki kell vennünk az esetleges sterilségéből, és hozzá kell tennünk valahogy a lelkünket. A koszorú készítése maga is a rítus része. A mi saját belső körünknek a szimbóluma. Időt és odafigyelést igényel, mint minden szimbolikus cselekvés. Cserében segít magunkra találni, visszatükröződni, kiteljesedni. Jó ha belekezdünk valamiféle rituáléban ilyentájt. A lélekidomárok állítják, hogy ezek segítenek kilépni saját köreinkből, és összekapcsolódni a közösséggel....és én most hiszek nekik...

November vége: Ne vásárolj semmit nap

Minden év novemberében, az utolsó pénteki napon "Ne vásárolj semmit" napot tartanak. Talán nem véletlen, hogy ez a fekete pénteknek is nevezett napon a kereskedők néhány helyen olcsóbban árulják a termékeiket, főleg az elektromos és ruházati termékeket. A fekete pénteknek az lenne az értelme, hogy ne halmozz semmit. Mindezt azért, hogy elgondolkodhassunk, hogy mennyi az elég. Mi az amire tényleg szükségünk van, és mi az amire csak másnak van szüksége, de nem nekünk. Nemcsak a reklámok szüntelen túlfogyasztásra való ösztönzése akadályoz meg abban, hogy valósan felmérjük az igényeinket, hanem annak a tévképzete is, hogy a birtoklás öröme kárpótolja hiányosságainkat. Ami elég az nem a minimális és nem a maximális, hanem az optimális. Az elégnél nincs elegebb. Az elég az, ami éppen akkor és ott és annyi amennyi. A fogyasztói böjt eme ünnepén legyünk könnyedek a beszerzésben, és fajsúlyosak a továbbadásban. Ha igaz, hogy ami kint az bent, ami fent az lent, akkor igenis a magatartásunk picinyke hangsúlyeltolódásával, a magunk vásárlói megszokásainak felügyeletével tudunk tolni egy kicsit a társadalmunk értékrendjén a valódi értékek irányába. Tudunk időt szánni a szükségletek olyasfajta kielégítésére is, ami nem a vásárlás témakörébe tartozik. Talán az sem véletlen, hogy ez a nap az észak-amerikai hálaadás ünnepéhez kötődik. A hála adáshoz tudatosság és bizalom kell. Bele kell feküdnünk isten tenyerébe, ahol a dolgok elrendezése nem arányos a küszködéseinkkel, és ahol mindenki bele teszi amije van, de csak azt veheti ki, amire valóban szüksége van. Én így, és csakis így akarok élni. Isten, Buddha, a tudatosság és a kegyelem tenyerén. Ide leereszkedni félelmetes és megnyugtató egyszerre. Hirtelen sok dolgod lesz az életfelfogásod szerkezet átalakításai kapcsán, és mégis valóban semmi dolgod nem lesz, mint bizalomból élni.

Amikor az unalom

Kamaszkorom óta napi törekvéseim közé tartozik, hogy elfoglaljam magam. Ugyanis az unalom, mint a haszontalanság szinonimája ragadt be korai öntudatom szótárába. Nem tudom hogyan alakult ki ez a törekvés, de tény, hogy  alaphanggá vált bennem. Elég jól igyekeztem az biztos. Sikerült sokféle elfoglaltságot szorosan egymás mellé fűznöm. Büszke is voltam arra a képességemre, hogy majd minden tevékenység mellé, ami nem igényelt teljes koncentrációt, ki tudtam magam szolgálni valami kis mellékessel is. Beszélgetés közben horgoltam, utazás közben a fenék izmaimat erősítettem. Ha futni indultam akkor visszafele számoltam, ha szőttem akkor zenét hallgattam. De volt már hangoskönyv főzés közben, és takarító meditáció is. Szóval egészen büszke voltam  arra, hogy amíg megnézek egy filmet kitakarítom a lakást, vagy megkötök egy sapkát.Előtte ilyen jellegű büszkeségekkel csak azért nem traktáltam magamat, mert nem is tudtam, hogy lehet unatkozni. A létezésnek még szorosan az áramlat részében tartózkodtam. Ahogy a kamaszkor lázai belepték a testemet, ez  megváltozott. A belső harcok megjelenésével együtt megzavarodtak belső iránytűim is, amelyek egyszer csak azt kezdték el mutatni, hogy tennem kell azért, hogy valaki legyek. Valakivé válnom kell. Nem voltam, ezért válnom kellett valamivé. Jó esetben önmagammá.Jó esetben azáltal, amivel kitöltöm az életemet. Nagy erény lett nem unatkozni. Azóta persze meggyártottam a magam okosságait. Alátámasztásul vettem anyám híres mondását, miszerint jobb hiába dolgozni, mint hiába ülni. Bár ő ezt a mondást néha napján pont fordítva mondta. Főleg, amikor munkálkodásom eredménye nem érte el a kívánt hatást. Ezekben az időkben az unalom betegségként is megjelent, hiszen csak a betegség tudta lecsökkenteni sok irányú forgolódásaim ívét.Úgy éreztem ilyenkor elveszítem a saját életem, időm és személyem feletti ellenőrzést. Már gyerekkoromban is fontossá vált megszereznem a saját idő feletti hatalmat, de ez később harckészséggé fajult bennem.Kellett a hatalom,hogy azt csináljak, amit akarok és ne azt, amit nem akarok. Az unalom így vált a hatalomnélküliség szimbólumává, hiszen aki szabadon választhat annak nincsenek elfekélyesedett, beporosodott percei, vagyis nem unatkozik. Voltak szerencsére olyan felnőttek, akik megerősítettek szabadságomban, miközben erélyes

példamutatásukat örömmel választva követtem. A a percnyi kudarcok özönében is. Nem kellett  példa nélkül lennem, olyannak, aki unatkozik és vár. Olyannak aki a szülei, és a körülötte igyekvő felnőttek vezényszavait kénytelen várni. Biztatást kaptam az önálló véleménynyilvánításra, a dolgok esetleges újragondolására. Ha eltévedtem megkerestek, és a kinti lét sűrűjéből hazavezettek. Nem tudom, hogy ez teljesen és minden körülmények között így történt-e, de ma már így emlékszem. Ilyenféleképpen hamar ismerhettem fel a bennem zajló történések mozgatórúgóit, és válhattam felnőtté. Sok életterületemről , ahol szerepszemélyiségemmel megfordultam, nem mondható el a felnőttség, de abban ahogyan a saját korlátaimmal bánok azt hiszem érett ember lettem. Talán még sok mindenben nem tudom mit akarok, de már nagyon sok mindenről tudom, hogy azt már nem....Hamar megértettem, hogy aki része önmagának, az nem unatkozik, az nem vár semmire. A gyerekkor utáni gyermetegségben sok a várakozás, de kevés a remény. Az ember folyton azt várja, hogy legyen belőle valaki, ahelyett, hogy lenne valaki. Olyan, aki senki máshoz nem hasonlíthatóan él. Akiben a teremtés egyedisége táptalajra talál. Akinek nem kell unatkoznia a lét különböző partszakaszain. A boldogtalanság forrásánál. Lelki lábjegyzetemben a rosszul élt élet, és az unalom is egyenlőség jelet kaptak. Szóval nem volt az életemben unalom, tettem róla, hogy ne legyek zabhegyező. De aztán......Fura, hogy egyszer csak, bizonyos dolgok kapcsán, zavarni kezdett ez a félelem az unalomtól. Először nem is magamon vettem észre, hogy az állandó ténykedés milyen zavaró lehet, hanem másokon.Aki állandó ténykedések közepén fontoskodik, az nem figyel, nem vesz komolyan, nem vagy neki annyira fontos, hogy csak rád figyeljen. Megrettentem, hogy mások is érezhetnek így velem kapcsolatosan. Traktálom a vendégeimet, míg azok már lassan készülődnek a távozásra és még csak beszélni sem tudtam velük.Így lett egy új gondolatom. Új megfogalmazás, amivel elkezdtem feltörni a rám nehezedő unalom védőburkait. Így vált az unalom szabadsággá: hogy megtehetném, de nem teszem. Majd kilépve a haszontalanság szerepköréből, átértékelődött mint tudatállapot. Éreztem, hogy a valódi unalom az nem az elfoglaltságok hiánya, hanem az adott perc adta lehetőségek nem kiaknázása. Ennek nem a percet perccel összefércelő magatartás a gyógyírja, hanem a jelen teljes elfogadása. Ha a jelenben nem illik a cselekvés, akkor abban nem kell  cselekvés, ha nem illik a csend akkor nem kell a csend. Szóval, a jelenlét valamiféle felülvizsgálatként folyton alkalmazkodó áramlássá alakult bennem. Van, hogy csak ülök, nem azért mert neve van és meditációnak hívják, hanem mert van az a perc amiben úgy vagyok jelen, hogy le lóg a lábam a tevékenységek felhőjéről.Így amikor  töröm magam alatt a lét elviselhetetlen könnyűségét, csak az érzést figyelem. Ha kapkodom benne akkor haszontalankodom. Ha boldogsággal hanyatlok, akkor csak annyi történik, hogy le lóg a lábam a jelenbe.

November 25: A nők elleni erőszak világnapja

Ma van a nők elleni erőszak megszüntetésének napja. Én a magam részéről, csak elviccelődnék ennek a napnak a jelentőségével, ha nem tudnám, hogy ez milyen sok nőt érint. Nemcsak a harmadik világ asszonyait, vagy a közel keleten, hanem itt Európában, és itt a barátnőim körében is. Elviccelődnék, mert heves vérmérsékletemből adódóan, hamarabb ütök meg egy férfit, mint ő engem. Csakhogy mint tudjuk, az erőszak, nemcsak fizikai bántalmazást jelent, hanem olyan hosszú időn át tartó, testi fölényből származó elnyomást is, ami az alapvető emberi jogokat sérti. Ilyen jog a szólás szabadság és az önrendelkezés joga. Nem a pofon, és nem az "asszonynak a konyhában a helye" nevű téveszmék jelentik a bajok forrását. Ezek csak következmények. Nem. A baj az, hogy vannak férfiak, akik nem akarnak megdolgozni a tiszteletért. Csak meg akarják kapni. Olyan alanyi jogon, aminek értelme mára már eltűnt. Ők maguk ásták alá. Egyrészt azzal, hogy mivel mára megszűntek a valódi férfias kihívások, egyesek nem is kerestek újakat. Nem kerestek, nem találtak, de a megküzdés utáni jutalomról nem akartak lemondani. Pedig, a karba tett kezek után, nem járnak előjogok. Másrészt azért, mert aki belül veszít az erejéből, és kívül szeretné pótolni, az méltán nevetséges. Különben mindegy is, hogy miért nem akarnak megdolgozni a tiszteletért. A lényeg az, hogy ezek a férfiak a belátás nélküli tengődésben, ha nem ütnének egyet valakin, akkor siralmasságuk rögtön felszínre kerülne. Ez viszont egy ilyen férfinek tragédia. Méltán lódulnak ilyenkor kezei, szavai, és válik nyugtalanítóvá a jelenlétük. Megelőlegezett férfi erejükről ilyenkor derül ki, hogy csupán csak látszat.  Ükapáik szerezte, már nem érvényes, hamis útlevél. Amikor a nők elleni erőszakról szólok, akkor ilyen férfiak ellen szólok. És szólnak az igazi férfiak is. Szólnak, hiszen az ilyen alakok árnyai szennyezik be a férfit is, mint a nő támaszát és védelmezőjét.

Amikor szorongok

Amikor szorongok, a bénultság  az első helyzetfelállításom. Állok a problémakör egyre homályosuló megoldásterében, és nem tudok mozdulni benne. Sem szóval, sem cselekedettel nem tudok létjogúságot szerezni más érzelemnek.Torok, gyomor, ökölbe morzsolt kézfej. Két olyan időszak van, amikor a szorongás ellen nincsen védelmem: ébredés után és elalvás előtt. Amikor be vagy kilibbenek a nappal  fényeiből. Amikor távol vagyok az események védő burkától, és az álom jótékony masszájától. A fehér és fekete határán. Én szürke csíknak hívom ezt az időszakot. Ilyenkor nem segít a jó gondolat sem. A kinyújtott kéz, a direkt öröm beszállítótól, csak bosszant.Nem akarom a szerelem és az odafigyelés intra vénáján keresztül sem. A szorongásom kiszámíthatatlan. Van olyan, hogy lehetne, szinte számítok is rá, hiszen  elvesztettem a pénztárcámat, és ma megint szembe jött velem az alkalmatlanságom. Kiderült semmire lenyugvó, és semmire fel kelő lettem, most, hogy jobban körül néztem. Olyan célok felett zaklatom magam, amelynek első lépéseiben máris összeakadtak a lábaim. Így féllábon állok a napos oldalon. Várva, hogy rám zúduljon. A szorongás a szürke csík a homlokom mögött. Ami néha jó időkben visszahúzodik és nem lóg a szemembe, vagy mondhatnám úgy is, hogy lelohad, mint egy kipihenést megélt gyulladás. Az ígéretet hordozza arra, hogy a kinyíló ajtó mögött újabb ajtók vannak. Hogy  nem érhetsz a lélekhámozás végére, mert mindenhol ugyanaz  a szívszorongató egy helybe toporgás. Mint akit mindig az adott pillanathoz kötöztek. Amikor szorongok, akkor a lényegtelent a lényeges helyébe állítom. A nem létet választom az élet helyett. Hiszen, ami lényeges az az ember sajátja, el nem veszítheti. Nem lehet a biztonság keretei közé szorulva apadásra, mocsarasodásra kényszerítve nagy lélegzetű életet élni. Amikor szorongok poshadok és remegek és gügyögök

elrettenve. Amikor áramolni tudok, engedni és elfogadni, akkor a lüktetés felszívja a szorongásomat. Szorongani, egyenlő azzal, hogy kibillenten élsz. Félre billent fejjel, vagy inkább félelemre billent fejjel. Mintha folyton arra kellene készülni, hogy eltalál valami. Nem is, nem is . Tudod, hogy eltalál. Igazából ennyi erővel jobb is lenne nem hajolni sehová csak állni megrekedten, de egyenes derékkal. A szorongás megoldatlan félelemhalmaz. Még csak nem is kell söpörni sehová, elég ha valami miatt nincs idő, hely, energia a szembenézésre. Vagy ha a szembenézés nagyon nehéz, esetleg egyedül nem is elbírható. Így ottmarad az ember a szembenézetlenségeivel, mint egy halom kifizetetlen számlával. Félelem egy olyan magatartásforma, ami szorongásban csúcsosodik ki. Nem hiszem, hogy jobb félni, mint megijedni. Hiszem, hogy félni nem jelent felkészültséget, és nem segít kikerülni a félelem tárgyát. Sőt mintha azt be is vonzaná.A jobb félni azt suttogja, hogy rettegj, és szorongj. Élj úgy, hogy lesben állsz nemcsak a világgal szemben, hanem önmagaddal szemben is. A dolgokra a felkészülést azzal intézi el, hogy alacsony tartományban tartja az energia szintedet. Majd, amikor meg kell oldani a feladatot, akkor nagyot csodálkozik, hogy nem maradt rá energiád. A szürke sávban a nappal és éjszaka határán most mosolyt ültetek a szorongás helyén, hátha......

November 19: A férfiak világnapja

Gondoltátok volna, hogy egy ilyen meccsnéző, forralt borért kiáltó novemberi napon tartják a férfiak világnapját? Ilyen szemtelenül üresjáratú napon? Az ember nem is akar kimozdulni, megharcolni a világgal, csak elbújni. Míg a nők napja, a tavasz friss szeleiben van becsavarva, addig ez a novemberi nap mintegy ellenpontozásként hat. Na de fő, hogy van egy nap, amikor megemelhetjük előttük a kalapunkat, vagy inkább a bolyhos sapkánkat hivatalosan is.Inkább csak a mai nap másik világnapja ejt gondolkodóban. Kissé gyalázatosan ugyanis, ma van a WC világnapja is. Merthogy ilyen is van. Remélem az egybeesés merő véletlen. Bár ha jól belegondolok....vannak bizonyos férfiak...és ezeknek a bizonyos férfiaknak az életében, vannak bizonyos helyek... szent tevékenységekhez kötött helyszínek.... ahol megzavarásuk kizárt, és szinte szentség törésnek számít. Ezt a párhuzamot, most nem is vinném tovább. Szóval vannak vidékek, és vannak férfiak. És van a férfi, akit szeretünk. Jó esetben, ő is szeret minket. Van a férfi, akinek a kedvében járhatunk. Jó esetben, ő is keresi a mi kedvünket. Jó esetben meg is találja.Vele önmagunk lehetünk, magunkból a lehető legtöbbet kihozhatjuk. Jó esetben ő is önmagából. Van ahol van ízlés, van ahol csak pofon. Van, hogy találkozunk a férfival, van, hogy találkozni fogunk. Persze a jelenidő ilyen helyzetben a legértékesebb. Ha ezzel a jelenidővel ti is rendelkeztek becsüljétek meg...ha nem akkor becsüljétek meg önmagatokat, hogyha találkoznátok a férfival, neki is legyen kit megbecsülnie.

November 16: A tolerancia világnapja

Ma van a tolerancia nemzetközi napja. Arra a megállapításra kellett jutnom, hogy én magam nem is vagyok toleráns. Mert mi is a tolerancia? Olyan belső parancsnak mondják, amely a körülöttünk élők elfogadására szólít. Elfogadás? Néha magammal is nehezen békélek. Szidom is rendesen. De ha nem rendesen, akkor legalább érintőlegesen. Úgy ahogy a szüleimtől, a korai éveimben tanultam. Amúgy talán csak reflex. Na de a mások cselekedeteit, ha nem is teszem szóvá, azért megvan róluk a véleményem. Ez csak kívülről nézve toleráns, belül a lenéző, esetleg irigykedő harag és haverjai. Vegyük a szomszéd asszonyomat. Na jó ne vegyük. Ő a keresztem. A mindennapi. Jó akkor vegyük. Vegyük fel azt a keresztet....

Amikor a szomszédasszony...

Soha

nem volt gondom a szomszédaimmal. Gyermekkorom legszebb emlékei, a körülöttem lakó emberek jóindulatával, és együtt érző odafordulásával volt fűszerezve. Gyerekeik játszanak a mi udvarunkon, mi meg átleselkedünk magunkhoz, ha náluk vagyunk. Ránézhetünk magunkra az ő szemükkel. Náluk mást rejt az asztalfiók, és a padnak felnyitható a teteje. Együtt megyünk az árokpartra, füvet tépni a nyulaknak. Segítenek krumplit szedni. Anyám málnát szed nekik a kertben. Bejönnek hozzánk, ülnek a konyhába a kisszéken. Bemegyünk hozzájuk, ülünk a konyhában a kisszéken. Így teltek az évek. Ilyen lassú hintázásban, oda-vissza az egymásra figyelésben. Ha elmentünk, figyelték a házat, etették az állatainkat, kisegítettek. Visszasegítettük. Néha együtt tanultunk, hintáztunk, jártuk a mezőt, pedig teljesen más volt az

érdeklődési körünk. Mással töltöttük a szabadidőnket is. Nem zavartuk egymást. Ismertük a szent időt a másik életében, és tartottuk magunkat ehhez mindig, minden helyzetben. Tartották ők is, végtelen tapintattal. Pedig volt hangos szó nem is egyszer, főleg nálunk, amikor anyám már kiütést kapott a kamaszságunktól. Később, amikor négy évig kollégiumban laktam (szoros együtt élésben, mint a tömegszállásokon), akkor is a legfőbb gondot, csak a másfajta időbeosztásból fakadó zajok jelentették. Igazi rosszindulattal nem is találkoztam, inkább csak apró pösze kis bosszúságokkal. Aminek a pillanatnyiság volt a legfőbb bája. Néha megtörtént a hangos szó, a bosszantó kopácsolás, vagy a hangosabb zene, de ezek az órák nem rögzültek, csak tovaszálltak a mindennapiság köntösébe bújva. Kollégium után, lett egy saját lakásunk. Nem nagy, amolyan kezdőknek való. Olyanoknak, akik az élet nagy lépésit még olyan lelkesen teszik, hogy nem is nagyon néznek körül. Gangos ház, kis udvarral, nem sok szomszéd. Kicsit

furcsállottuk, hogy mindenki lehajtott fejjel jár-kel, de  nem firtattuk. Örömmel hurcolkodtunk, és tartottuk a házavatókat. Miközben, minden szomszéd bánatos osonásban tengette napjait, (és most már tudom sajnálattal figyelt minket) mégiscsak akadt egy nem osonó szomszéd. Amolyan magabiztos féle, aki két házimunka között mindig ráér. Nem óvatoskodott, hanem nagy lelkesedéssel be akart avatni a ház minden gondja bajába, múltjába és jelenébe. Szinte megörültünk, a naponta frissülő helyzet jelentéseknek. Mit sem tudtunk még a helyi pletykák természetéről. Hagytuk magunkat is véleményekbe csavarni. Óvatos tapogatózással kikérdezett, és estére másoknak minket is kiteregetett. Ő volt Güzü Lári. Ötvenhét éves nyugdíjas. A kétszemélyes humán térfigyelő rendszer egyik kulcsfigurája. A másik szereplő a kutyája. Igazából ketten voltak az első lélekpár, akikkel már az első órában találkoztunk. Jelenlétük megkérdőjelezhetetlensége már akkor feltűnt, de nem tulajdonítottunk neki jelentőséget. Nem, hiszen

nekünk is voltak már jogaink. A kötelezettségeket, ezek még jótékonyan eltakarták. A jogok hatalmassá feszítik szemünk árnyékolóit, és mi először heverészhettünk maradéktalanul,az árnyékában. Hatalmunk külsérelmi nyomai, máris ott virultak lakáskulcs formájában a tenyerünkben. Boldog embernek homályos a tekintete, ezért kedves fiatalos öreglánynak maradt meg pár napig az emlékezetünkben. Aknamunkáját, szerintem elég későn érzékeltük. Az elején csak felszólogatott, hogy ez meg az. Aztán, hogy má nehogy má megharagudjunk. Később felmondta a házirendet, és beszúrt közé egy egy történetet. A szomszédokról. A lakókról, ahogy szerette mondani. Hogy az egyik megfenyegette, a másikat fel kellett jelenteni, a harmadik szerencsére elköltözött. Zaklatottságát akkor még nem észleltük a maga virágában, mert egy idő után legyintettünk, elsiettünk. Nem akartunk tudomást venni, hogy mindig kint van az udvaron és a kutya folyton ugat valamiért. Úgy éreztük, ez csak valami érzelmi nátha. Elmúlik, megszokjuk egymást. Nem éreztük az elfekélyesedést jelző tüneteket. Örültünk, hogy a kutyáink együtt fognak játszani a kis bokrokkal teli udvaron. Istenem milyen naiv is az ember. Nem tudom, hogy mikor kezdődött a török átok. Mikor lett a lassú szivárgásból egyszer csak özönvíz, de azt hiszem már az első hetekben elkezdődött. Először, az derült ki, hogy mi ketten nem fogunk tereferélni. Semmi másért nem, minthogy nem lehet. A hangszín ugyanis nem talált. A tónusok. Mintha mindig mellébeszélt volna. Nem tudtam soha elkapni a tekintetét, és nemcsak a sörös üveg aljú szemüvege miatt.
Güzű Lári néni lassan írta felül minden jóindulatunkat. Megtépázta minden bizalmunkat. Lenyúzott lelkeinket mindennap kiteregeti és besózza rosszindulattal. Na de kezdem a személy leírással. Lárika egyszeri, és utánozhatatlanul különleges. Nélküle nem volna szemetes kihúzás, udvar takarítás, és meginogna akár az utca közbiztonsága. Hírszállítói képessége nem bulvár, mert magyarázó, tanító jelleggel bír. Villám tanfolyamnak is felfoghatnám, ha nem lennék hideg rázóan elutasító. A földszinten lakik, a házunk lépcsőfordulójánál, mintegy központi figuraként, ami a házban történő említésre méltó eseményeket illeti. A lakása hosszan terül szét a mi lakásunk és a szomszédunk lakása alatt, de szomszédos falai vannak mindenkivel. Akivel nincsen, arra ablakai nyílnak. Bejárata előtt felhalmozva kacatok tömege. Női folyóiratok között félkarú babák és kulcstartók.  Törött kancsó, és nejlon

zacskóban minden más, amihez nem is lenne gusztusunk hozzányúlni. Omlásnak indulva,  szinte bocsánatkérő zavarodottságban várakoznak.  Neki támaszkodnak a piaci bevásárló kosárnak, a kutyatányér és a koszos seprű közé beékelve. Mindezt porosan, pókhálósan. Pókúrnőjükre várakozva. Pedig, van neki egy raktára is az udvar végében. Itt egyszer annyit rakosgatott a nyakkendők és vízgyűjtő konténerek közé bemászva, hogy beszorult. Órákon át kiabált elcsukló hangon, de senki nem szabadította ki. Mi hallottuk meg elvékonyodott kétségbeesését, amikor hazaértünk. Kutyái ezalatt, bent a házban vonyítottak. Ez csakis azért nem tűnhetett fel senkinek, mert mindig üvöltenek valahol. Ráestek a rakományai, a ruhás zsákok és dobozok közül nyújtogatta vértelen karjait. Nem emlékszem, hogy meg köszönte volna. Inkább csak ideges volt, hogy csak most bírtunk hazajönni. Szóval szemetei tornyosulnak. Változnak összetételükben, úgyhogy azt tippelem eladja őket. Nagyon élelmes. Mindig kerül egy egy mester ember, akivel egész nyáron át tataroztat vagy átépített valamit, aztán a pénzen alkudozik. Volt egy izzasztó és szürke felhős nyár, amikor az ablakunk alatt csiszoltatta az ablakkereteit. A finom csiszolópor beette magát a ruháinkban, és finom rétegben megtelepedett az ebédünkön is ha öt percnél hosszabb ideig ettünk. Hiába szóltunk, könyörögtünk. Közös erőtlenségünket jólneveltségünk táplálta. Neki ma is mindene poros, romlott és szemetes. Kacatkupaca ma is bővül, hol egy iskolatáska, hol egy függöny karnis, esetleg tavalyi naptár poszter, használt körömkefe, rózsaszín tolltartó, kibelezett sminktáskával. De Lárika hiába tűnik gonosz boszinak, nem az. Lárika kislány. Rózsaszín és puding zöld inkább, mint fekete és szürke. Külsőre főleg. A rózsaszínű susogó nadrág, a komcsi érát idéző férfi felsővel, a korai öregség androgünségével ajándékozta meg őt. Ezt nem enyhíti, hanem szinte groteszké fokozza, az időszakosan és következetesen alvadt vér színűre becézett köröm. Ezzel túr bele nagy téglalap alakú fején a lilás, vagy éppen mahagóni színű, rövidre nyírt hajába. Amikor zacskóban csomagolt fejjel (ami alatt az újabb színkombináció bontakozik), a virágokat szórakoztatja rövid erőteljes tényközléseivel, úgy érzem, mintha egy sorozat kukkolója lennék. Egyszemélyes magánszámát két kutyája asszisztálja. Két sárgás fenekű fehér spicc. Fajtájuk periférikus tulajdonságának hordozói: hiperaktívak, agresszívak és állandó vinnyogó rettegésben vannak, ha magukra maradnak. Híven tükrözik gazdájuk nagyszájúságát, és a mögötte levő teljes bizonytalanságot. Elhanyagolt neveltetésük az utcán nem feltűnő, mivel sorban egymás után közlekednek. A nevelés nagyszerűségét illusztrálja az a pontosság, amivel reggel és este kiküldetés szerűen elkísérik a gazdasszonyukat másfél órás egészségügyi sétájára. Ilyenkor van, hogy végig ugatják az utat. Ez a zavart lelkületű magabiztosság jellemzi Lárika nagyranőtt börtönviselt fiát is. Ő, amikor éppen nem lopást készít elő, vagy büntetését üli, kis kakas módjára jár kell az udvaron. Kapirgál is egy kicsit. A tavaly előtti nyáron például, egy marihuána magot felejtett az udvar kellős közepén. A növény fejlődését, mindannyian lélegzet visszafojtott iszonyattal figyeltük. Aztán nagy megkönnyebbülésünkre végül learatta. Nem nagyon mertünk beleszólni, mert nem sokkal előtte egy incidens kapcsán konyhakéssel szaladt fel a gangra, hogy idegbeli erősségeit mutatvánnyá növessze. Amikor nincsenek itthon, az nekünk az aranyóra. Ilyenkor a házra egyfajta ujjongás telepszik. Ez tapogatja hallgatózva belülről a falakat. Aztán vissza jönnek. A kutyák, az udvaron hátra rohanva, megugatják a felszabadultságunk árnyait.  Majd nyugovóra térnek, hiszen elfáradtak a több órás ugatásban, amivel kitöltötték üres óráikat. Az evés is energiát vont el tőlük, hiszen a lépcső fordulónál elfogyasztott csirke farhátak maradványait, minden arra járótól meg kell óvni. A  jó akusztikájú beépített előtérben szoktak leheveredni. Felügyelve főleg bennünket, akik kutyánkat napi háromszor sétáltatva lopakodva közlekedünk. Kifigyeljük, elsutyorgunk. Ha érkeztünkre végül sikerül beterelnie toporgó körbejárással az őrjöngő kutyáit, akkor azok a rácsba kapaszkodva ugatnak bennünket. Annyira szeretnék egyszer nem ezen az útvonalon hazamenni, de nincsen más útvonal. Ennek az eszét elvesztett bomlottságnak a közepén van egy gyönyörű udvar. Udvar, aminek beköltözésünkkor annyira örültünk. Ez a hely, az ő sehol máshol nem látható rendszeretetének lenyomatát viseli. Bokrok sorban. Virágok felfuttatva, lefuttatva, tejfeles dobozban. Ez az általa maximálisan bitorolt közösségi tér, sopánkodásainak színtere. Hitvallásának mutatója. Érzelmei, amelyek alacsony spektrálisak ugyan, de magas hangterjedelműek, itt csapodnak az anyaföldbe. Úgy tartja rendben egyedül az udvart, hogy senkinek ne legyenek kétségei ezen alkalmatosságát illetően. Söpör, és öntöz. Szokványos és hálátlan feladat. A tevékenysége a maga nemében, tiszteletet ébresztene bennem, ha nem róla volna szó. Órákat töltöttem el azzal, hogy azon gondolkodtam, hogyan enyhíthetném szorongásomat, amit akkor érzek ha meghallom őt. Ha belépek a kapun, a mostanra kutyafalkává szaporodott kutyái éles  ugatással leőrjöngenek. Hálás vagyok mert engem csak kétszer haraptak még meg, de egyszer sem szakították el még a harisnyámat.Ha óvatlanul akkor érkeznék, amikor kint vannak, ami nyáron szinte egyenlő a nappali órákkal, akkor a kutyák  rohamát valamilyen tárgy magam előtt tartásával kerülgetem. Megtanultam őt is kerülgetni. A szembenézés ős

ellenségével védekezem. Elkerülök. Mint aki teljesen eszköztelen, de mélyen érintett. Sokat védtem őt magam előtt, és sokat biztattam magam arra, hogy merjek belenézni abba a tükörbe, amit ő tart elém a jelenlétével. Merthogy ő tükör, az nem kétséges. Tanítómesteri pozíciójában megkérdőjelezhetetlen. Kezdetben kedveskedve körbeszagol, majd eleven húsodat vájja szét a tőled megtudott információkkal. Ezen kívül ügyet képvisel, nem is keveset. Nem a saját ügyét, hanem a mindenkiét, egy olyan világban, ahol rajta kívül senki nem tesz semmit a közösségért. Ő szinte megszakad bele, és ha ő nem lenne akkor…Jaj ne. Azt már ne. Kifog minket tanítani, ki lesz ami külön bejáratú felelős kutyatartónk, a ház lelke, és őrszeme? Életbölcsessége mindannyinkat elgondolkodtat…és elszomorít. Bölcselkedő szerénységében, csak a legvégső esetben teszi szóvá a trehányságainkat. Mégis valahogy minden napra jut egy ilyen.  A tűrhetetlen trehányságunk felháborító, mint porszemek a kiaggatott sárguló fehérneműjén. Mindennap felborult egy virágcserép. Rákönyökölünk barbárul a szent mindenhatóságára. Megborítjuk osonásainkkal a szent rendet. A valódi kultúrára, amit ő átadhatna nem vagyunk kíváncsiak. A valódi művészetet besározzuk a tudatlanságunkkal. Ezek őt, a végtelenül türelmest is kiborítják. A felháborodás pedig ugyebár háborgat, a háborgás zajjal jár, így hát ő is az összes testnyílásával háborog. Ilyenkor az apró ablakszemek rebbenő függönye, becsukódó ajtók óvatos kulcselfordulása, óvatos léptek felgyorsulása elárulja visszavonulásunkat. Pár év alatt, neki köszönhetően teljesen kicserélődtek a szomszédaink. Volt akit ő szervezet ide, és ő is üldözött el, két hónap leforgása alatt.  Bosszantó oda

nem figyelésünket, elfordulásunkat a tanulás eme formájától apró böffenések kíséretében szentenciákkal jutalmazza. Az öreg isten nemzőszervén még elgondolkodnánk, ha a teremtéselméleti eszme futtása nem akadna el mindjárt a téma felvetésénél. A jelzők változatosak és a részemről érdeklődésre adnak okot, ezért az ajtót a magam részéről nem is szoktam teljesen becsukni, csak a hangerőt tompítandó behajtóm. Gondoskodó tanácsadásai felelősséget sugallnak és őszinte érzelem dús…káoszt. Ő a mi közös anyánk, mindenkori anyánk és tanítónk, aki még nem felejtette el, hogyan kell embernek maradni, és helyettünk is elmondani a pogány bőrkötésű napi ima összefoglalót. Az ő istene bosszúálló és törékeny tájékozódási képességgel megáldott isten. Hermafroditaságára utaló jegyei arra engednek következtetni, hogy további nemzési törekvéseit rajtunk kívánja megvalósítani. Sajátságos elképzelés övezi a saját emberré válási folyamatát, valahogy eddig azt sikerült megértenem, hogy amiért ez neki nem sikerült, nekünk igazán sikerülhetne.

Vannak nehéz napok, és vannak nehezebbek. Nem mindig vagyok felkészülve az elfogadásra. Reggelente gyilkolni tudnám.Évek óta nem kell odaköszönnöm, mert nem válaszol. Nem is tudom mióta ez a kegyelem. Megkönnyebbülés csendesnek lenni, az ő harsány életében.  Megenyhültem magam iránt, és nem erőszakolom magamra az udvariasságnak eme formáját. Mivel nem nagyon kedvelem azt aki belőlem a szar alakot mozgósítja, így nem kedvelem őt.A viszonyunk nem letisztázott, de tiszta, már amennyire egy negatív érzelem az lehet. Ez a „nincs dolgom veled” magatartásom nagyon bosszantja őt, de remélem nem sejti, hogy ezzel mennyi erkölcsi dilemmát spórolok meg vele kapcsolatban. Az új év első napján róla álmodtam. Éppen Jim Carreyvel éltem együtt egy új lakásban, amikor kiderült, hogy ő itt is a szomszédom. Őt még Jim sem tudja felül írni a maga nagyszerű életszemléletével . Lárika most már mindenhol a szomszédom. Ő a lehasított, a be nem vállalt rész az életemből. Az iránta érzett haragom jelzi, hogy ő a munka, amit még el kell végeznem magamon.